A talán legnevesebb kortárs brit történetíró, Eric Hobsbawm a Közép-Európai Egyetem (a budapesti CEU) egyik tanévnyitóján a történész feladatáról szólva azt hangsúlyozta, hogy kötelességük tényekkel helyesbíteni a nemzeti mítoszokat és a politikai hazugságokat – még ha ez nem is népszerű feladat.

Úgy gondolom, hogy a magyar történeti közvélekedés (az ún. történeti tudat) számos mítosszal és politikai hazugsággal terhelt. Ezek egy része a tizenkilencedik századi történetírás Habsburg-ellenes függetlenségi irányzatának, vagy az ezekre válaszoló Habsburg-párti történetírásnak a terméke. Ezekhez jött a két világháború közti történetírás számos torzulása, majd egy ideológiailag erősen meghatározott (sok esetben vulgármarxista) történetírás, mely még a puhább években sem volt teljesen önjáró. A rendszerváltás pedig nem csak a tényeken nyugvó különböző értelmezések szabad vitáját hozta el, sőt! Az utóbbi két évtized történetírása olyan kavalkád, amelyben korántsem csak a szakmailag tisztességes munkák jelenhettek meg, hanem kényelemből, pártosságból és számításból – s nem mellékesen a szakma elbizonytalanodásából – kritikátlanul elburjánzottak a korábbi mítoszok, melyek még újabb és újabb publicisztikai vagy bulvár ízű történetekkel egészültek ki. Mindeközben sokszor éppen a lényeg látszik elveszni.

Ezen az oldalon arra teszek kísérletet, hogy a legkülönbözőbb történeti témákat vessem fel. Ahol pedig szükséges, összefoglalom, hogy az adott kérdés eltérő megítélésének mik az okai – azaz kik és mikor alkották meg sajátos értelmezésüket –, majd megpróbálom a szükségesnek vélt összefüggések közé helyezni a történetet, hogy az olvasó maga alkothasson véleményt a „problematikus” kérdésekről.

Az itt közölt írások egyik nem titkolt célja az, hogy egyfajta történeti látásmódot adjanak, melynek lényegét abban látom, hogy megtanuljuk a múltról szóló forrásokat úgy értelmezni, hogy se az igazságosztó szerepét ne vegyük fel közben, sem pedig a mindentudó utókor okoskodását.

Tapasztalataim azt mutatják, hogy e történeti látásmód kialakulását a fenti kavalkádban való nehézkes eligazodáson kívül egyrészt a múlt politikai célú kisajátítói (a fekete-fehér emlékbeszédek és a pártos publicisztikák) nehezítik, másrészt történelemoktatásunk azon sajátossága, amit leginkább hungarocentrizmusnak nevezhetünk. Ez a hungarocentrizmus – melynek jelmondata az „Extra Hungariam non est vita” (Magyarországon kívül nincs élet) – szereti a magyar eseményeket úgy bemutatni, mintha azok nem lennének beágyazva a kor szélesebb (európai vagy világ-) történetébe. Igyekszem majd rámutatni, hogy bizonyos kérdések sokkal könnyebben válnak érthetővé (vagy éppen csak így válnak érthetővé), ha ezeket a nagyobb összefüggéseket is bemutatjuk. Ez azonban olykor mítoszrombolásnak, bálványdöntögetésnek hathat. Mint az a fentebbiekből kiderült: ez sok esetben kifejezetten célom is lesz. Hiszem ugyanis, hogy a tényeken nyugvó, reális ismeretek mindenkor hasznosabbak a szép illúzióknál. Ha másért nem, azért, mert megtanítanak kritikusan gondolkodni. S ez nem csak a múlt jobb megértését segíti, de a jelenben való eligazodást is.

Az oldalon tehát lesznek történeti esszék. De ezeken kívül felvetek a történelem tanításával kapcsolatos kérdéseket is. Lesznek továbbá könyvismertetők és filmajánlók. Természetesen mindez egy töritanár szemüvegén keresztül.